Ef 5,1–10

Az 1–2. vers egy csúcspont. Előtte arról van szó, hogy hogyan éljünk hívő emberként és miért éppen úgy: új emberekké lettetek, ezért tegyétek annak a cselekedeteit; bocsánatot nyert bűnösök vagytok, ezért ti is bocsássatok meg egymásnak. Ne szomorítsátok meg a Szentlelket (ne legyetek engedetlenek), mert az Ő pecsétje van rajtatok.

Azzal folytatja: ti Isten szeretett gyermekei vagytok, ezért járjatok szeretetben. Az 1Kor 13-ra emlékeztet: a Lélek ajándékairól való tanítás után a szeretet dicsérete következik: leírja, milyen az, hogyan viselkedik, és kimondja: „legnagyobb a szeretet”. Itt pedig azt mondja: Isten szeretett gyermekei vagytok, ezért járjatok (és járhattok, tudtok járni) szeretetben. „Ahogyan Krisztus is szeretett”: Önmagát adta áldozatul.

Ez egészen más, mint amire a világ (vámszedők, pogányok – Mt 5,46-47) képes. Krisztus olyanokért adta oda magát áldozatul, akik nem szerették Őt (és Istent). „Mi azért szeretünk, mert Ő előbb szeretett minket.”

„Kedves illat” Istennek ez az áldozat. Tökéletes szeretet, tökéletes engedelmesség. Jézus képes volt egészen azt adni az Atyának, ami Neki kedves. „Önmagát adta”: éppen ez az, amit én nem tudok megtenni, csak úgy, hogy Krisztus él bennem: amikor én hozok áldozatot valakiért, azt valójában Krisztus teszi.

Önmagát adta – és várja a mi válaszunkat: hogy mi is adjuk oda magunkat Neki. Bűnösen, de Őt dicsérve, neki hálát adva. Ez az első „áldozatunk”, ami Istennek kedves illat. Ezért tekintett rá Ábel áldozatára, ezért fogadta el Noétól: mert „megérezte a kedves illatot” (1Móz 8,21).

„Úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket”: ezért bocsátunk meg egymásnak, ezért fogadjuk el őt, akármilyen – és közben hálát adunk, hogy a másik hívő is Isten gyermeke: Krisztus elfogadta őt, ahogyan engem is. Ezért hordozzuk egymás terhét akkor is, ha ettől nem érezzük könnyebbnek azt. Ezért imádkozunk egymásért akkor is, ha nem látunk változást: ha a másik nem ért meg vagy nem fogad el valamit, ami szerintünk segítene rajta.

A szeretet nemcsak csúcspont, hanem alap is. Az alapja kell, hogy legyen annak, ahogy élünk, ahogy beszélünk, ami iránt érdeklődünk. Paráznaság, tisztátalanság, nyerészkedés szóba se kerüljön – mert ha mi magunk nem is tesszük, de el tudja ragadni a fantáziánkat. Amíg másoknak ezekről a bűneiről beszélünk, magunkat különbnek tartjuk. Mi méltó a szentekhez? A hálaadás. Nem azért, mert „én nem vagyok olyan”, hanem mert nekem megvan mindenem Istentől. Míg mások örömöt keresnek ezekben a bűnökben, nekünk teljes örömünk van Istennél.

Szentek vagyunk: Isten számára vagyunk elkülönítve. Ő tisztának és feddhetetlennek akar találni minket (2Pt 3,14), és így akar bevinni az Ő országába. Ott nincs tisztátalanság, ezért bennünk se legyen. „Se szemérmetlenség, se ostoba beszéd vagy kétértelműség¹”. Valaki vagy ebben leli örömét, vagy Istenben. Vagy ezekben akar „profi” lenni, vagy Istent akarja egyre jobban megismerni. Vagy „jópofa” akar lenni az emberek előtt, vagy Isten szeretett gyermeke.

A „vagy-vagy” nem a mi választásunk. „Sötétség voltatok, világosság vagytok az Úrban”, ezért világosságnak is kell látszanunk. „Ti vagytok a világ világossága”, rajtunk kell meglátnia a világnak, hogy van Isten, van élet, szabadulás a bűnből, tisztaság, teljes öröm. Meg kell jelennie a világosság gyümölcsének: a valódi szeretetnek (jóságnak) önmagunk „szeretete” helyett. A valódi igazságosságnak: úgy élhetek, mint igaz, akit Isten elfogadott, nem kell küzdenem azért, hogy elfogadjanak. És a valóságnak: magának Krisztusnak. El kell tudni mondani, hogy nekem Ő az életem és az Uram. Ő a valóság, rajta kívül minden hamis: emberi kitalálások arra, hogyan üdvözülhetek, hogyan lehet nekem jobb.

„Ítéljétek meg tehát, mi kedves az Úrnak”: mi az, ami Tőle való, amire Ő tanít, amit Ő elfogad. Elfogadott engem. Elfogadta a helyet, hogy bennem lakjon, vezessen, az Uram legyen. Elfogadja a jó cselekedeteket, az áldozatot, ha abból a szeretetből fakad, amit Tőle kaptam. Elfogadja a hálaadást mindazért, aki Ő és amit Ő tesz. Elfogadja a kéréseimet, amiket bizalommal, alázattal mondok el. Ezek mind kedvesek előtte. De kedves az is, ha „kitartóan cselekszitek a jót, és tűritek érte a szenvedést” (1Pt 2,20) – mert ez is Krisztusból jön: ezt tette Ő maga is. Azért tette, mert szeretett minket. Ebben akar vezetni.

Ef 2,19

„Ezért tehát nem vagytok többé idegenek és jövevények, hanem polgártársai a szenteknek és háza népe Istennek.”